Tartalom 2. Manó mese

.

2.                   KERTI MANÓ

  Reggel mikor Janó Manó felébredt várta a kertépítőket, de nem jöttek. Vajon megunták a kert építését? Nem, nem unták meg, gondolta hanem hétvége van, és ilyenkor nem dolgoznak. A hétvége a családé. A szülők nem mentek dolgozni a gyerekek meg nem mentek iskolába. Lassan felébredt a család is. Nagy sürgölődés kezdődött, a nagyobbik gyerek nekiállt füvet nyírni. Nagy zajjal beindult a gép, és amíg le nem vágta a füvet, meg sem állt. A fűnyíró hangja zavarta Janó Manót, de kénytelen volt beletörődni.  A levágott fű illata belengte a környéket. Sajnos a munka végeztével, fű olyan alacsony lett, hogy látszódott volna benne a Manó, így aztán úgy döntött otthon marad. Csakhogy nagyon unatkozott, jött ment a lakásban, pózokat vágott a tükör előtt. Kardját is többször kirántotta és nézte a tükörben milyenek a mozdulatai. Egy idő után ez is unalmassá vált. Mivel megszokta a mindennapi jövés-menést, azon gondolkodott, felmászik fenyő ágai közé és meglesi, vajon mi történik a kertben.

Éppen az egyik ágon himbálózott, mikor az utca felől egy autó berregése volt hallható. Ahogy közeledett egyre erősebb lett a zaj. Abbahagyta a himbálózást. Nemsokára egy autó állt meg a kertkapu előtt. A sofőr kiszállt és becsengetett. Kijött a családfő, pár szót váltott az autó vezetőjével, aztán kinyitotta a kert kapuját és az autó betolatott. Olyan közel ment el a Manó fája mellett, hogyha kiment volna az ág végére és kinyújtja a kezét, lehet, hogy el is érte volna. Aztán az autó megállt és leborította a rakományát. Hatalmas kupac föld csúszott le a platóról. A Manónak akkorának tűnt, mint egy nagy hegy.  Sokkal magasabb volt, mint ahol tartózkodott. A tulajdonos fizetett és az autó elhajtott. A férfi bement a házba. A kert környékén pedig végre csend lett.

Janó nem bírt magával, mindenáron oda akart menni a földkupachoz. Gyorsan lemászott a fenyőfáról, siettében majdnem lecsúszott, de még időben sikerült megkapaszkodnia.   Kibujt a lehajló fenyő ágai alól, körbenézett és elindult az egyik rózsa felé. Hamar odaért, Ott megint megállt, szerencsére időben, mert a földkupac tetején megjelent egy macska. Úgy látszik ő is kíváncsi volt, mit hoztak a nagy autóval. Szaglászta a földet, lehet, hogy egér szagot érzett. A kupac tetején megjelent egy másik macska, így Janó a rózsa tövéből figyelte a macskák civakodását. Mindkettő a kupac tetején szeretett volna maradni. A birkózásnak az lett a vége, hogy legurultak. Az egyik elszaladt a másik meg utána. Amíg a két macska kergetőzött, Janó folytatta az útját és eljutott a rebarbara hatalmas levelei alá. Ennek a növénynek olyan nagy levelei voltak, hogy ha felnézett egy hatalmas palotának tűnt az egész. Miután betelt a látvánnyal, folytatta az útját és bebújt a sásliliom sűrű levelei alá. Ez már olyan közel volt a kupachoz, hogy mikor kibukkant a liliom másik felén, onnan már csak egy ugrásnak tűnt a távolság. A földkupac alulról nézve bizony nagyon magasnak látszott. Gondolkodott, vajon elinduljon-e. A kíváncsisága erősebb volt a félelménél, hát nekiindult. Kerülgette a nagyobb rögöket, a botját is sokszor volt kénytelen használni kapaszkodásra, de még így is volt, hogy visszacsúszott a laza talajon.

 Már félúton járhatott mikor úgy érezte a szíve kiszakad az erőlködéstől. Meg kellett kicsit állnia és kifújnia magát. Szemével állandóan kereste a veszélyt, nehogy meglepjék a macskák. Úgy látszik szerencséje volt, mert a macskákat nem érdekelte a földkupac. Kapaszkodott tovább. Eléggé kimerült volt, mire felért a kupac tetejére. Körbenézett, látta a házat, a macskákat, a kertet, a virágágyásokat, a fenyőfáját, szóval egy kitűnő kilátó tetején álldogált. Sokáig nézelődött, gyönyörködve a panorámában. Egyszer csak kilépett a házból a családfő és közeledett a kupac felé. A manó észrevette és gyorsan levetette magát a kupac oldalán a mélybe. Gyorsan csúszott lefelé. Nagyon félt, hogy baja eshet, de aztán szerencsére egy nagyobb rög megállította. Felállt és araszolva botját támasztéknak használva sietett le a domboldalon. A családfő elhaladt a kupac mellet és bement a melléképületbe. Manó megtörölte a homlokát a nagy ijedségre. Csupa föld lett a homloka, mert, ahogy csúszott lefelé kezére is rátámaszkodott és az bizony földes lett. Minél jobban próbálta lesöpörni magáról a földet, annál koszosabb lett. Mikor végre leért a kupac aljába, már nyugodtabb volt és gyorsan befutott a sásliliom levelei alá. A liliom levelei harmatosak voltak, így mindjárt meg is tudott mosakodni. Nézegette magát a harmatcseppekben. Olyan fura nagy volt benne a feje. Az orra is egy nagy krumpli nagyságú volt a vízcseppben. A bibircsók is olyan nagynak látszott. mintha az orrán lenne egy nagy golyó. Felmordult a gyomra. A nagy izgalomtól úgy látszik, megéhezett, így hát elindult haza. Otthon aztán jól belakmározott és a kiadós ebéd után egy kicsit ledőlt az ágyára. Mivel eléggé el volt fáradva, rögtön el is szunyókált.

 Mikor felébredt, a nap már alacsonyan járt az égen. Késő délután volt. Úgy gondolta, körbenéz egy kicsit és elkezdett felmászni a fenyő ágain. Ahogy haladt felfelé nem vette észre, hogy fenyőgyanta van az ágon. Kapaszkodás közben beletenyerelt. Alig bírta kihúzni a kezét, annyira beleragadt. Próbálta leszedni a kezéről, de hiába dörzsölte az ághoz maradt rajta annyi, hogy mikor kapaszkodott tovább odaragadt a fához. Valósággal úgy kellett letépnie a kézét Ráköpött, de még ez sem vitte le. Csak fokozatosan kopott le a kezéről. Ruhájába sem merte beletörölni, mert akkor a ruha lett volna ragacsos. Mikor felért a fenyő magas pontjára, még mindig törölgette a kezéről a gyantát. A kilátás ennek ellenére nagyon szép ilyen magasból. Szerencse, hogy nem szédül, ha ilyen magasan van.

 A kerékpárúton volt forgalom, sőt jártak arra gyalogosan is, de senkinek sem tűnt fel az-az icipici manó, aki figyelte őket. Ahogy nézelődött körbe-körbe, szemébe világított egy erős fény. Jól megjegyezte merre menjen érte. Az erős fény a kuka mellől világított. Lemászott a fenyő ágain a földre, majd felmászott egy kis meredek partoldalon. Máris ott volt a kocsi behajtó útvonalán. Kidugta a fejét a fűből, meggyőződött, hogy szabad az út és átfutott a vágott köveken, aztán bebújt a virágok alá. Erősen pihegett a futástól. Kicsit kifújta magát és folytatta az útját az árvácskák takarásában. Az árvácskák után szabad tér következett. Nézelődött és meglátta a lusta macskákat, ezért addig ment a virágok között, míg el nem takarta a kuka a macskák elől. Aztán futott, ahogy a lába bírta a kukáig. Kilesett és kereste, vajon az erős fény mitől eredhetett. Nem talált semmi érdemlegeset. Aztán meglátott egy lapos üveget. Odakúszott, belenézett és meglátta magát a tükörben. Csak most látta, hogy milyen is valójában, hogy is néz ki, mert a harmatcseppekben eddig csak az eltorzított képmását látta. Érdeklődve nézegette a hegyes füleit a bozontos szemöldökét a smaragdzöld szemeit és a füléből kiálló szőröket. A virágok között megmozdult az egyik macska. A manó gyorsan felkapta a tükördarabot és már el is tűnt a kuka mögött.  A szíve a torkában dobogott, de nem állt meg, hanem futott tovább az árvácskák alá. A tükördarab majdnem akkora volt, mint a manó. Nagyon nehéz volt, hamar elfáradt és kicsit megpihent a virágok takarásában. Amint kifújta magát, ment tovább. Az úton való átkelés volt a legnehezebb, mert cipelni és figyelni is kellett. Nem beszélve a vágott kövekről. Ha elbotlik, a tükör eltörhet és kárba vész az igyekezet. Sikerült átfutni a sásliliom alá. Innen már lassabban is haladhatott. A rózsák mellett haladt tovább, majd elért a fenyőhöz.

--- Na, végre,- mondta,- itthon vagyok.

Alig tudta behúzni a tükröt az odújába. Úgy kellett beráncigálni. Hol jobbra, hol balra rángatta, mert a bejárat falába belevájódott az oldala. Végül sikerrel járt. Beállította a lakása legnagyobb helységébe, és csodálgatta magát. Így még egyszer sem látta önmagát. Egész furcsa volt, mert a harmatcseppekben eddig csak az arcát látta torzítva, így viszont tetőtől talpig láthatta magát. Ruhácskája minden egyes szakadását, az orrán minden egyes bibircsókját felfedezte

--- Ez jó nap volt!- mondta hangosan, pedig régen volt mikor beszélt egyáltalán.

A nap lassan lebukott a horizont alá és beállt a sötétség. Kinézett az odújából és látta, hogy sok helyen már égnek a villanyok.

-- Nekem miért nincs villanyom? Legalább lenne gyertyám, amivel világítani lehetne! Na, nem baj, majd az is lesz egyszer!

Elfeküdt a mohaágyán és álomba merült. Szépeket álmodott egy gyönyörű manólányról.

FOLYTATJUK